Önkéntes rabszolgaság

Nem azt jelenti az érzelmeid feletti kontroll, hogy nem érzel semmit és nincs hatással rád semmi külső és belső esemény. Érzelmeinktől függetlennek annyit jelent, hogy képesek vagyunk megélni őket, befogadni a tanítást mit hordoznak, majd elengedni őket. Áramoljon át rajtad, mint a víz a lejtő felületén. Az utóbbi felismerése hiányzik sok emberből és emiatt szenvednek oly' sokan: marasztalják és tócsák keletkeznek bensőjükben, aminek eredménye a folytonos zavar és akadály. A nem elengedett tanító érzelmek, ha megrekednek, ellentétes hatást válthatnak ki. Engedd el!
 

Mindannyian szenvedünk a saját érzelmeitől, talán ez az ami felett a legkevésbé tudunk felügyeletet kialakítani. Az is így van ezzel, akinek tettei, szavai azt engedik sugallani, hogy nincsenek érzelmei: pont ellenkezőleg, talán neki van a legtöbb. Ő van a legnagyobb veszélyben, önmaga ellensége, ami az idő múlásával biztosan két vállra fektetni és szinte visszafordíthatatlan károkat okoz.

Nagyon kevés ember van, aki valódi kontrollt élvez az pozitív és negatív érzelmei felett, még kevesebben azok, akik nem az érzelmeikkel azonosítják magukat. Az utóbbi az, amibe az emberek 99%-a beleesik.
Az igazság az, hogy jó úton járnak, meg nem is. Jó úton, mert a lélek nyelve az érzelem, rossz úton, mert olyat is oda társítanak, ami inkább érzelemnek álcázott gondolat. Ebből kifolyólag az hamis és nem valós.

Érzelemnek álcázott gondolat, ezt járjuk kicsit körül, mert elsőre nehézkes mit érthetünk alatta. Ilyen például az utálat: van egy gondolatunk valamiről/valakiről, amiket bizonyos információk, cselekedetek hatására alkotunk meg.
- Kárt vagy kellemetlenséget okozott nekem
- Nem tudok valamelyik részével azonosulni.
Ezek a gondolatok kiváltanak egy fojtogató érzést bennem, tehát ezeket a gondolatokat/információkat átalakítom érzelemmé. Eddig nem létezett benned, most megalkottad és hozzá kapcsoltad az információkhoz.

A magány érzése
A kiváltó gondolat lehet:
- Nem szeret senki
- Nincs mellettem senki
- Nem fogadnak el

Ebben az esetben úgy szintén jön a felvázolt folyamat: információ -> gondolat -> érzés hozzácsatolása, megalkotása.
Amint elmúlik a magány érzete, az azért történik, mert nem foglalkozunk többet a gondolattal (amihez ugye csatoltuk), vagy mással helyettesítettük, másra terelődött a figyelmünk.

Olyan sok információval bombáznak minket kívülről, hogy egy idő után már a saját rabszolgáinkká kezdünk válni. Van, aki jobban ellen tud ezeknek állni és van aki nem, de mindenki kivétel nélkül ki van téve ennek és ugyan olyan „veszélyben” van. A valóság az, hogy mindenki tudja, jócskán benne van a keze, ugyanis többet figyelünk kifelé, mint befelé.
Egy pillanatig gondolkozz el ezen. Mi határozza meg azt, aki vagy: a vélemények, reakciók kívülről, tetteid külső következményei vagy a belső bizonyosságod? Ne feledd, itt és most csak saját magadnak kell őszintének lenned. Az a legnehezebb, igaz?
Ez a „lélekszennyezés” –ahogy én hívom-, a rossz társadalom és a „civilizált” ember mellékterméke. Amikor az embernek felhívják erre a figyelmét, vagy maga figyel fel rá és elkezd igazán befelé figyelni az évek/évtizedek során szemétledobónak használt tároló borzalmas látványt képes nyújtani. Kínzó, mardosó érzések tömkelege, fertőző és lehúzó „érzelmeknek álcázott gondolatok” halmaza. Olyannyira tele van, hogy már túlfolyik a fedélen és a mindennapokba is kínoz.

Úgy tudsz kitakarítani, hogy ha felszínre törnek megéled és elengeded őket, nem próbálod visszatuszkolni.
Meditációval is remekül neki lehet fogni a nagytakarításnak: szépen sorban kivesszük őket ebből a "tárolóból", mint a ruhadarabokat a szennyes tartóból, majd mondjuk: "Nincsen rád többet szükségem, elvégezted a dolgod. Menj, elengedlek, most és véglegesen!"

Mik is ezek valójában? Érzések, amik már elvégezték a dolgukat, de mi mégis ragaszkodunk hozzájuk. Olyan ez, mint ha még elvárnánk a jelenlétét a mosószeres víznek mosás után a ruhánkban.
Minden kiváltott érzelemnek van valamilyen fejlesztő, motiváló, tanító jellege, kivétel nélkül.
Legyen az sértettség, düh, bosszúság, szerelem, áhítat, kellemes csodálat. Mindegyik egy kis zászló, ami jelzi gyengeségeinket, erősségeinket. A te előnyödre vannak, hogy képes legyél saját magadat olyanná formálni, amilyenre szeretnéd: megvalósítani azt, aki vagy. Erről szeretünk megfeledkezni.
Bizonyos társadalmi és etikai elvárások végett nem tehetjük meg, vagy nem merjük megélni az érzelmeinket és abból átvenni saját tanárunk leckéit, még el is fojtjuk, csak, hogy tűnjön már el. Fejezd be a lázadozást, saját magaddal szúrsz ki.
A legrosszabb mégis az, hogy marasztaljuk is az érzelmeinket, azok után is, hogy már elvégezték a dolgukat és megtanultuk belőle a leckét. Ezek szépen elkezdenek halmozódni, halmozódni és ellentétes hatást váltanak ki benned: tönkre tesznek, mérgezést kapsz.

A kisgyerekek képesek a legjobban erre. Ha valami nem tetszik nekik hisztiznek, toporzékolnak, ha valami fáj sírnak, bömbölnek. Kifejezik nem tetszésüket.
Nem félnek megélni, viszont itt jön a hatalmas különbség: ők el is engedik, ha az érzés végzett. Egyik percben még hiszti, sírás, a következő percben már mosolyogva és nevetgélve szaladgálnak, vagy folytatják azt, amit félbeszakítottak. 
Rengeteget lehet a gyerekektől tanulni, ez csak az egyik a sok közül, fogadd meg a tanácsukat amiket mutatnak. Sírj, ha sírni támad kedved, toporzékolj, ha ahhoz van kedved. Kellemes érzés jár át? Add át magad neki, minden szinten.

Az érzelmi kontroll nem azt jelenti, hogy megtagadod őket, elnyomod és semmibe veszed, hanem az, hogy elég erős vagy befogadni, megélni, levonni belőle a tanulságot, majd elengedni.



Hatalmas megkönnyebbülés fog eluralkodni rajtad.
Viszont arra ügyelj, hogy a negatív érzelmeidet soha ne más kárára éld meg!

Ez a kontroll. Ha negatív érzelmeid támadnak attól még nem leszel rossz ember, vagy kevésbé jó (csak akkor, ha szánt szándékkal mást károsítasz meg vele). Amint képes vagy megtanulni azt, amire felhívják a figyelmedet, úgy fognak ritkulni.

pkT